Ugrás a tartalomra
STEAK CAPRESE FÜSTÖLT MOZZARELLÁVAL

STEAK CAPRESE FÜSTÖLT MOZZARELLÁVAL

Elkészítési idő 5-30 perc
Kategória Főételek
Címkék –
Allergének Tej

HOZZÁVALÓK

  • 200 g Szarvasi füstölt pizza mozzarella
  • 4x0,2 kg Marha fartő
  • 2 db Paradicsom
  • 8 db Bazsalikom levél
  • Steak fűszerkeverék
  • Balzsamecet
  • 1-2 ek. Olívaolaj
  • Só
  • Bors

ELKÉSZÍTÉS

  1. 1.

    A steakeket vegyük ki a hűtőből legalább egy órával a sütés előtt, hogy temperálódjanak. Míg temperálódnak, pácoljuk be őket balzsamecetbe, olíva olajba és a steak fűszerkeverékbe.

  2. 2.

    Ha állt a pácban legalább egy órát, akkor magas hőfokon serpenyőben, vagy grillserpenyőben kezdjük el sütni a hússzeleteket. Közben vegyük egy kicsit lejjebb a lángot és közepes hőfokon folytassuk. Közben sózzuk meg, majd fordítsuk meg és a másik oldalát is süssük kb. 2 percig. Ha kész szórjuk meg egy kis fekete borssal is.

  3. 3.

    Szeleteljük fel a füstölt mozzarella sajtot, tegyük rá a húsra, majd tegyünk rájuk 2-2 szelet paradicsomot is. Helyezzük 190-200 C-os sütőbe és pár perc alatt olvasszuk rá a sajtot. Ha kész, vegyük ki és pihentessük pár percig.

  4. 4.

    Tegyünk friss bazsalikom leveleket a sajtra tálalás előtt. Tálaljuk sült krumplival és zöld salátával.

KAPCSOLÓDÓ TERMÉKEK

Szarvasi Mozzarella

Füstölt Pizza Mozzarella

1000 g

Füstölt Pizza Mozzarella

Kissé füstös és különleges olasz ízvilág. Bár egy tipikusan olasz sajtféléről van szó, a Füstölt Pizza Mozzarella a magyaros pizzáknak is kiváló alapanyaga lehet. Ezen mozzarella fajtával könnyen kombinálhatja a tipikus olasz, illetve magyar ízeket. Füstölt mozzarelláinkat kizárólag kemény fával füstöljük, ennek köszönhető különleges ízviláguk. Egy testes vörösbor mellé igazi ínyencségnek számít.

Füstölt Pizza Mozzarella

1 kg

Füstölt Pizza Mozzarella

Félkemény, félzsíros, hevített-gyúrt sajt. Ez a termék jól reszelhető, szeletelhető, a pizzériák egyik kedvelt alapanyaga, elsősorban római típusú pizzákhoz ajánljuk, hosszabb sütési idő mellett, alacsonyabb hőfokon (300-400°C-ig). Továbbá ajánljuk még szendvicsekhez, tészta ételekhez egyaránt. A termék füstölt változatát kizárólag kemény fával füstöljük, ennek köszönhető a kissé füstös és különleges olasz ízvilág. Bár egy tipikusan olasz sajtféléről van szó, a Füstölt Pizza Mozzarella a magyaros pizzáknak is kiváló alapanyaga lehet.