Mascarpone
250 g
Mascarpone
250 g
Selymes, magas zsírtartalmú olasz krémsajt – a tiramisu és számos desszert nélkülözhetetlen alapanyaga, de sós ételeket és mártásokat is bársonyossá tesz.
A gombát tisztítsuk meg és vágjuk cikkekre. A hagymát vágjuk apróra.
Forrósítsunk fel olajat egy serpenyőben és pirítsuk meg rajta a hagymát. Majd adjuk hozzá a gombát, enyhét sózzuk, majd pirítsuk meg azt is.
Közben vágjuk kockákra a csirkemell filét. Ha a gomba már enyhén megbarnult, akkor adjuk hozzá és pirítsuk meg a csirkét is.
Ezalatt a spárga alját hámozzuk meg és vágjuk kisebb darabokra. A csúcsait tegyük félre.
Ha a csirkekockák is megpirultak, öntsük fel a húslevessel és adjuk hozzá a kakukkfüvet. Hozzuk forrásba, majd kis lángon, lefedve főzzük 5 percig.
Ekkor adjuk hozzá a spárga darabokat a csúcsok nélkül és főzzük további 4-5 percig.
Végül adjuk hozzá a csúcsokat is és főzzük még 2 percig.
A lisztet keverjük ki simára egy kicsi vízzel, majd adjuk hozzá a mascarponét és keverjük simára. Habarjuk be vele a ragut. Főzzük még 2-3 percig, hogy besűrűsödjön és a liszt nyers íze elmenjen. Tálaljuk tésztával, vagy párolt rizzsel.
250 g
250 g
Selymes, magas zsírtartalmú olasz krémsajt – a tiramisu és számos desszert nélkülözhetetlen alapanyaga, de sós ételeket és mártásokat is bársonyossá tesz.