Mascarpone
250 g
Mascarpone
250 g
Selymes, magas zsírtartalmú olasz krémsajt – a tiramisu és számos desszert nélkülözhetetlen alapanyaga, de sós ételeket és mártásokat is bársonyossá tesz.
A lisztet keverjük össze a sóval, majd adjuk hozzá a villával kissé felvert egész tojást. Kezdjük el összedolgozni, és alaposan összegyúrni a tésztát, majd osszuk kétfelé, és gyúrjuk két gombóccá. Ezután letakarva pihentessük kb. 30 percig.
Pihentetés után, lisztezett felületen, nyújtsuk ki vékonyra mindkét tésztagombócot.
A sütőtököt előzőleg süssük meg, majd hűtsük ki egészen.
Ezután a kihűlt sütőtököt villával nyomkodjuk össze, majd adjuk hozzá a mascarponét, a reszelt sajtot, a lisztet, és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg a szerecsendióval, és keverjük alaposan össze.
Ezután az egyik kinyújtott tésztára, egymástól távolabb, kanalazzunk kis halmokat a töltelékből, majd a felvert tojással kenjük körbe a tölteléket.
Ezután borítsuk rá a másik kinyújtott tésztát, és a tésztaközöket jól nyomkodjuk le, majd kisebb pogácsaszaggatóval vágjuk körbe. Végül a tészta szélét villával nyomkodjuk le. (ízlés szerint derelyevágóval kisebb kockákra is vághatjuk a megtöltött tésztát)
A megtöltött tésztát ezután enyhén sós, forrásban lévő vízben 5-6 percig főzzük, majd szűrjük le. Ameddig a tészta fő, hevítsük fel egy serpenyőben a vajat, majd adjuk hozzá a zsályaleveleket, és pár perc alatt süssük ropogósra.
Tálaláskor a kifőtt, lecsepegtetett raviolit tegyük tányérra, majd helyezzük rá a zsályaleveleket, locsoljuk meg a vajjal, őröljünk rá frissen borsot, majd szórjuk meg reszelt sajttal és úgy kínáljuk.
250 g
250 g
Selymes, magas zsírtartalmú olasz krémsajt – a tiramisu és számos desszert nélkülözhetetlen alapanyaga, de sós ételeket és mártásokat is bársonyossá tesz.