Mascarpone
250 g
Mascarpone
250 g
Selymes, magas zsírtartalmú olasz krémsajt – a tiramisu és számos desszert nélkülözhetetlen alapanyaga, de sós ételeket és mártásokat is bársonyossá tesz.
Először készítsük el a tésztát. Dolgozzunk hideg vajjal és lehetőleg a lisztet is tegyük hűtőbe használat előtt. Keverjük össze a lisztet egy tk. sóval, majd gyúrjuk össze a kockákra vágott hideg vajjal és a tojássárgájával. 2-3 ek. jéghideg vízzel még dolgozzuk össze. Ne gyúrjuk túl, ne melegedjen fel a tészta közben.
Tekerjük be folpackba és tegyük hűtőbe minimum fél órára. (Ezt a fázist még korábban megcsinálhatjuk, akár előző nap is.)
Ha pihent és hűlt, nyújtsuk ki egy deszkán kb. 3 mm vastagságúra. Helyezzük egy 25 cm-es gyümölcstorta formába. A kilógó részeket vágjuk le. Az esetleges szakadásokat pótoljuk ki a leeső részekkel. Helyezzünk bele egy sütőpapírt és szórjunk bele szárazbabot nehezéknek. Süssük ki vakon 180 C-os sütőben kb. 20 perc alatt, majd vegyük ki a sütőből és vegyük le róla a babot.
Közben a pulykamellet kockázzuk fel, fűszerezzük be kedvenc fűszerünkkel és locsoljuk meg egy kis olíva olajjal. Hagyjuk állni kicsit.
A bacont kockázzuk fel és pirítsuk meg egy forró serpenyőben. Ha szükséges, adjunk hozzá egy kis olíva olajat. Majd tartsuk meg a zsiradékot, a bacont pedig csöpögtessük le. A fennmaradó zsiradékon pirítsuk meg a pulykamell kockákat, majd tegyük félre. Végül pirítsuk meg ugyanígy a cikkekre vágott gombát is. A spenótot olvasszuk ki, majd jól csavarjuk ki a vizet belőle. Vágjuk apróra.
Pirítsuk meg a finomra vágott hagymát egy kis olívaolajon. Futtassuk meg rajta a spenótot kissé. Keverjük hozzá a már lepirított pulykát, bacont és gombát.
A mascarponét keverjük ki a tojásokkal és keverjük a töltelékhez. Kissé melegítsük fel. Öntsük a tésztaformába. Egyengessük el és szórjuk meg reszelt sajttal.
Helyezzük vissza a sütőbe és süssük készre kb. 25-30 perc alatt. Tálaljuk salátával.
250 g
250 g
Selymes, magas zsírtartalmú olasz krémsajt – a tiramisu és számos desszert nélkülözhetetlen alapanyaga, de sós ételeket és mártásokat is bársonyossá tesz.