Mascarpone
250 g
Mascarpone
250 g
Selymes, magas zsírtartalmú olasz krémsajt – a tiramisu és számos desszert nélkülözhetetlen alapanyaga, de sós ételeket és mártásokat is bársonyossá tesz.
A tésztához keverjük össze a lisztet, cukrot és a csipet sót. Majd kockázzuk hozzá a jéghideg vajat és adjuk hozzá a felvert tojássárgáját. Gyúrjuk össze gyorsan, adjunk hozzá kb. fél dl jéghideg vizet is, hogy fogja össze a tésztát. Készítsünk belőle egy labdát, tekerjük be fóliába és tegyük hűtőbe 1-2 órára.(Előre is elkészíthetjük, nagyon jól fagyasztható.)
Ha elég hideg a tészta és kemény, akkor nyújtsuk ki egy kilisztezett deszkán, majd szaggassuk bele a mini tartlet formáinkba. (Ha kb. 9 cm átmérőjű a formánk, akkor 8 db-ot tudunk elkészíteni.) Béleljük ki alufóliával, majd szórjunk bele csicseriborsót, vagy szárazbabot (vaksütéshez sokáig tudjuk őket használni). 170 fokra előmelegített sütőben süssük elő őket így vakon kb. 25 perc alatt.
Ezalatt elkészíthetjük a tölteléket. Vágjuk vékony szeletekre az érett, friss őszibarackot. Keverjük össze a lisztet a cukorral és a lereszelt citromhéjjal, majd forgassuk jól át benne az őszibarack szeleteket.
Ha szép halvány barnára megsültek a tartletek, akkor vegyük ki őket a sütőből és távolítsuk el róluk a fóliát és a babokat. Töltsük meg az őszibarackkal őket. Rakjuk rájuk pici kockákban a vajat és csurgassuk le őket mézzel. Tegyük vissza a sütőbe kb. 20 percre.(Ha kicsit kezdene égni a tészta, akkor vegyük lejjebb a hőt. ) Majd vegyük ki az utolsó 5 percre és kenjük meg a tetejüket az őszibarack dzsemmel és szórjuk meg őket a mandula pehellyel.
A mascarponét verjük fel a cukorral és a vanília rúd kikapart magjaival. Tálaljuk a tartletekhez. Tálalhatjuk a tartleteket szobahőmérsékleten is, hűtőbe ne tegyük, mert megpuhul a jó ropogós tésztája.
250 g
250 g
Selymes, magas zsírtartalmú olasz krémsajt – a tiramisu és számos desszert nélkülözhetetlen alapanyaga, de sós ételeket és mártásokat is bársonyossá tesz.