Mascarpone
250 g
Mascarpone
250 g
Selymes, magas zsírtartalmú olasz krémsajt – a tiramisu és számos desszert nélkülözhetetlen alapanyaga, de sós ételeket és mártásokat is bársonyossá tesz.
A tésztát főzzük meg „al dente”, bő sós vízben. Majd szűrjük le, de hagyjunk meg egy keveset a főzővízből.
Közben a brokkolit is főzzük meg lobogó sós vízben roppanósra, majd szedjük kisebb rózsákra.
Egy mélyebb serpenyőben, vagy egy lábosban forrósítsunk fel egy kevés vajat és futtassuk át rajta a kockára, vagy csíkokra vágott sonkát.
Öntsük rá a tésztát, adjuk hozzá a mascarponét és egy keveset a főzővízből. Jól forgassuk át. Majd keverjük hozzá a ricottát, a kézzel kisebb darabokra szedett mozzarella sajt felét , és végül a brokkoli rózsákat. Óvatosan forgassuk át megint, vigyázva, hogy a brokkoli ne törjön szét. Enyhén sózzuk, borsozzuk.
Öntsük át egy vajjal kikent hőálló tálba. Tépkedjük a sajt másik felét a tetejére. Tegyük 200 fokos sütőbe kb. 10 percre, míg a sajt szépen ráolvad. A sütőből kivéve tálalhatjuk is.
250 g
250 g
Selymes, magas zsírtartalmú olasz krémsajt – a tiramisu és számos desszert nélkülözhetetlen alapanyaga, de sós ételeket és mártásokat is bársonyossá tesz.
250 g
250 g
Lágy, enyhén édeskés tejsavósajt – kiváló töltött tésztákhoz, sült ételekhez és desszertekhez egyaránt, könnyű és sokoldalú alapanyag.
100 g
100 g
A klasszikus friss mozzarella sós lében, lágy, rugalmas állaggal és tiszta, tejes ízzel. Tökéletes választás salátákhoz, bruschettához vagy önmagában fogyasztva.