Mascarpone
250 g
Mascarpone
250 g
Selymes, magas zsírtartalmú olasz krémsajt – a tiramisu és számos desszert nélkülözhetetlen alapanyaga, de sós ételeket és mártásokat is bársonyossá tesz.
A gombát olvasszuk ki. (Szezonban természetesen használhatunk friss vargányát is.)A hagymát és a fokhagymát vágjuk apróra.
Egy lábosban forrósítsuk fel a vajat és pirítsuk meg rajta a hagymát és a fokhagymát. Adjuk hozzá a gombát. Időnként kevergetve pirítsuk kb. 5 percig.
Öntsük föl a borral, és forraljuk el egy evőkanálnyira. Adjuk hozzá a mascarponét és a húslevest. Keverjük jól el, és kis közepes lángon főzzük 5-6 percig. A végén tegyük bele a reszelt citromhéjat.
Közben a marhahús szeleteket sózzuk, borsozzuk. Egy serpenyőt forrósítsunk fel , majd öntsünk hozzá egy kevés olajat. Süssük meg rajta a hússzeleteket, oldalanként kb. 3-3 percig, illetve a kívánt készültségűre. Sülés közben a húst ne nyomkodjuk, és lehetőleg csak egyszer fordítsuk meg. Ha kész, tegyük félre és pihentessük 4-5 percig. Majd tálaljuk a gombamártással.
Közben pároljunk mellé egy kis zöldséget, pl. zöldhüvelyű babot vagy brokkolit. Kínálhatunk mellé a kedvenc burgonyaköretünkből is.
250 g
250 g
Selymes, magas zsírtartalmú olasz krémsajt – a tiramisu és számos desszert nélkülözhetetlen alapanyaga, de sós ételeket és mártásokat is bársonyossá tesz.