Mascarpone
250 g
Mascarpone
250 g
Selymes, magas zsírtartalmú olasz krémsajt – a tiramisu és számos desszert nélkülözhetetlen alapanyaga, de sós ételeket és mártásokat is bársonyossá tesz.
Az 5 dkg étcsokoládét felolvasztjuk, az aszalt gyümölcsöket összevagdaljuk, a sütőt előmelegítjük 180 fokra.
A tojásfehérjét a cukor 2/3-ad részével habbá verjük. A sárgáját kihabosítjuk a maradék cukorral, majd hozzákeverjük az olvasztott csokoládét, a habbá vert fehérjét és a liszttel elkevert aszalt gyümölcsöket. Kb. 24*40 cm-es tepsiben 180 fokon kb. 35 perc alatt készre sütjük.
A krémhez való aszalt gyümölcsöt megáztatjuk a rumba.
A krémhez 0,5 dl tejszínbe belereszeljük 1 narancs héját, elkeverjük 0,5 dl narancslével, majd forrásig melegítjük 5 dkg vajjal, beleszórjuk a 15 dkg étcsokoládét, elkeverjük, miután elolvadt a csoki, kihűlésig félretesszük.
1 dl tejszínt forrásig melegítjük 5 dkg vajjal, beleszórjuk a 15 dkg fehér csokoládét, elkeverjük, miután elolvadt a csoki, kihűlésig félretesszük.
A kihűlt piskóta széleit kb. 1 cm szélesen körbevágjuk és a levágott széleket kockákra vágjuk, majd elkeverjük a rumba áztatott aszalt gyümölcsökkel és meglocsoljuk egy kevés rummal, (egyéb maradék piskótát is felhasználhatunk a krémhez).
A fehér csokoládés krémet összekeverjük a mascarpone krémsajttal és hozzákeverjük a pürésített avokádót, majd a kockákra vágott piskótával elkevert aszalt gyümölcsöket.
A piskóta tetejére rákenjük az étcsokoládés krémet, majd a piskótával összekevert fehér csokoládés krémet és végül a habbá vert tejszínt.
Olvasztott csokoládéval és aszalt gyümölcsökkel díszítjük, majd tálaljuk.
250 g
250 g
Selymes, magas zsírtartalmú olasz krémsajt – a tiramisu és számos desszert nélkülözhetetlen alapanyaga, de sós ételeket és mártásokat is bársonyossá tesz.